Varga Szabolcs vagyok jelenleg 24 éves és a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem harmad éves prózai színművész szakán tanulok Funtek Frigyes, Quintus Konrád, valamint Pápai Erika osztályába.
Gimnáziumi tanulmányaimat a Budapesti Madách Imre gimnáziumban végeztem el, majd a Budapesti Corvinus Egyetem Médiakommunikáció szakán szereztem diplomát.
Gyerekkorom óta érdekel a színház és a zene világa 10 évig tagja voltam a Petőfi Musical Stúdiónak, ahol intenzív tánc, ének és- színészoktatáson vettem részt. 2018-ban részt vettem a “Sztárban sztár +1 kicsi” című televíziós szórakoztatóműsor második évadában, amelyet Vastag Tamással megnyertünk. Majd 2021-ben részt vettem “aDal 2020” című produkcióban a “Pillanat” című dalommal, amivel a középdöntőig jutottam.
Az elmúlt években a Színművészeti előtt volt alkalmam pár színházi előadásban kipróbálni magam, valamint aktívan járok szinkronizálni az SDI szinkronstúdióba. Az egyetemi éveim alatt a prózai képzés mellett (mesterség, beszéd, művészi beszéd) magas szintű ének illetve zenészmesterség képzést kapunk Pápai Erika zenészmesterség, valamint Kálmán Emese énektanár személyében.
|